Private Banking

A piacok azért várják epekedve azt a bizonyos recessziót, mert egy gazdasági lassulás végre megállásra, vagy adott esetben a kamatok csökkentésére késztetné az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet. Ez igencsak jót tenne a részvénypiacok egy részének, valamint leginkább a kötvénypiacoknak. Ne feledjük, néhány hete az amerikai tízéves kötvényhozam 2007 óta nem látott csúcsra emelkedett, és ez igencsak fájdalmas a kötvényalapok tulajdonosainak, akiknek az idei lesz jó eséllyel zsinórban a harmadik év, hogy a biztonságosnak hitt, hosszú futamidejű USA kötvényalapjaikon bizony buknak.

A piacok számára tehát az USA gazdaságának érdemi lassulása az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatnak, így a recessziós várakozás egyfajta reményt is kifejez, hogy ugye végre abbahagyják már a kamatok emelését.

Ezekre a várakozásokra, az USA gazdaságából érkező tényadatok többsége legalábbis az idei évben mindenképpen rácáfolt. A gazdaság szépen nő, a munkanélküliség továbbra is a mélypontok közelében. A nagyjából 6,5 millió állástalanra pedig továbbra is több mint 9,5 millió szabad, nyitott álláshely jut.

Gyurcsik Attila a Millásreggeli vendégeként beszélt az USA gazdaságáról:

Az infláció valóban mérséklődött, ugyanakkor a bérdinamika továbbra is 5 százalék feletti. Ez utóbbi azért fontos, mert egy szolgáltatásokra épülő gazdaságban mostantól a reálbérek növekedni fognak, így recessziót várni ettől az amúgy is válságálló szektortól komoly fantáziát igényel. A gazdaság beruházási oldalát tartósan és jelentősen pörgetni fogja az a költségvetési stimulus, amely kétpárti egyetértéssel készül éppen újraiparosítani Amerikát. Ehhez jön, hozzá a proxy háborúk által generált extra hadiipari költekezés is. Az ingatlanpiac pedig a tavalyi mélypontot követően egyelőre szintén nem úgy fest, amely a következő recesszió okozója lesz.

AZ ELMÚLT 20 ÉVBEN AZ USA GAZDASÁGÁNAK RECESSZIÓBA SÜLLYEDÉSÉHEZ KELLETT VALAMILYEN KOMOLY SOKK.

Ilyen volt a Covid vagy 2008-09-ben az ingatlanszektor, majd lényegében a teljes bankrendszer fejreállása, vagy 2000-es évek elején a dotkomlufi kipukkanása. Ma még nem ismert, mi lesz az a sokk, amely aztán valóban recessziót okozhat az USA-ban, de meglátásom szerint önmagában a költségvetési stimulus mértékéhez képest továbbra sem túl szigorú Fed kevés lesz.

Ami a hosszabb távot illeti, az USA-ban a baby-boomer generáció már kezdődő nyugdíjba vonulása sem fog segíteni a munkaerőpiac feszességén a következő 5-10 évben. A magasan maradó bérinfláció előbb-utóbb újra meg fog jelenni az áruk és szolgáltatások árában, az infláció második körös visszatérése pedig vélhetően a Fedet nem a kamatok csökkentése, hanem növelésének irányába tereli majd. Ha ez bekövetkezik, akkor a piacokon újabb viharos idők jöhetnek, tekintve, hogy ahogy a cikk elején is említettem, a piaci várakozások egyértelműen recessziót és idővel lazító monetáris politikát várnak. Így beteljesülhet a mondás, miszerint kinek halálhírét keltik sokáig él. Így járhat a mostani konjunktúra is a tengerentúlon.

(Borítókép: Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke, forrás: AFP)