Private Banking
Cikk

Ezek voltak 2021 legolvasottabb cikkei

ConcordeKözzétéve: 2021. december 30.
A lényeg dióhéjban

Újabb év telt el, már a második úgy, hogy együtt élünk a koronavírus-járvánnyal. A Covid tavaly még egy új, mindent felforgató, a hétköznapokat átíró, sokkszerű hatásként jelentkezett, az idei év már inkább arról szólt, hogy megtanuljuk, megszokjuk, a vírus tartósabban itt van velünk. Nem gyors csatát vívunk, hanem hosszú, elnyúló háborút, amire be kell rendezkednünk. Az átmeneti és egyszeri helyett a fenntartható lett a legfontosabb fogalom, a hétköznapok szabályaiban, szokásainkban éppúgy, mint a gazdaságban.

Fel kell készülnünk az újabb variánsokra, az egészségügy, az oktatás, a politika, a globálisan összekapcsolódott gazdaság újabb kihívásaira. És mindezt úgy, hogy a munkahelyeket, életeket, cégeket, környezetet rövid távon menteni próbáló intézkedések ne okozzanak még nagyobb bajt hosszú távon. Sokat foglalkoztunk ezekkel a témákkal itt a blogon is, hiszen jól látszik, 2021-ben is ez érdekelte leginkább az embereket.

Az intézkedés, ami a Föld egyik pontján életet ment, áruhiányt okozhat egy másikon, az egyik oldalon a korlátozások örömteli feloldása a másik oldalon áremelkedést, és politikai feszültségeket hozhat. A lakosságra öntött pénz, az internet, a technológiai fejlődés, és a gazdasági környezet a telefonjaikon tőzsdéző tömegeket gerjeszt, szárnyaló bitcoint, mémrészvényeket, ETF-et, még nagyobbra növekvő cégóriásokat. Hirtelen meggazdagodásokat és elszegényedéseket, tovább növekvő egyenlőtlenséget, geopolitikai konfliktusok éleződését, összeomló gazdaságokat, előremenekülést a Metaverzumba.

Hogy pontosan merre tart a világ, azt nem látjuk mi sem, de az biztos, hogy mindig igyekszünk kitalálni, és elemző módon a hírek mögé nézni, a blogon pedig jövőre is a legforróbb témákkal várjuk majd az Olvasókat.

A Concordeblog főszerkesztője

Legolvasottabb cikkeink 2021-ben:

1. Az Európai Unió és a Pfizer kettős veresége

2. Asimovnak igaza volt!

3. Hogy lett ilyen gyorsan vakcina?

4. Jack Ma alkonya

5. Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel!

6. Mik a különbségek az egyes vakcinák között?

7. Mikor vegyünk eurót a nyaraláshoz?

8. Jogában áll-e világszerte több millió fiatalnak egyszerre hülyének lennie?

9. Hülyeségre nincs mentőcsomag?

10. A rezsicsökkentésnek annyi

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A szerzőről
Concorde
Concorde Értékpapír

Maradjon a jel közelében.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön legfrissebb blogbejegyzéseinkről, podcastjainkról, elemzéseinkről és szakértőink nyilatkozatairól.

* Kötelező mező. Az egyéb marketingcélú hozzájárulás önkéntes, nem feltétele a hírlevél-feliratkozásnak.